Időnként előfordul, hogy nagyon félénk a pár, és nem szívesen mutatja meg tánctudását a vendégeik előtt sem. Ekkor lehetséges egy áthidaló megoldáshoz fordulni, miszerint a megbeszélt zene indulásakor a hosszú házasságban élő közeli rokonainkat szólítjuk, kérjük fel a táncra. Alkalmat teremtve arra, hogy egy-egy puszi, egy-két köszönő szó elhangozzon. Egy kis intimitás ezen a különleges estén. Ki ne emlékezne évekkel később is ezekre a szép percekre?

Ha már ők táncolnak, mondjuk a nagymama a nagypapával, akkor már mi is beszállhatunk csak úgy mellékesen, és akkor elindul a „mi zenénk”…. Egy kicsit elveszünk a kedves rokonok között, de mégis mindenki tudja, hogy ez a nap a mi napunk.

Ha valaki táncos lábbal és lüktető vérmérséklettel születik, akkor neki nagyon ajánlom a latin táncokat. Itt azután minden lehetséges. Akrobatikus elemek és gyors fordulók. Természetesen a ruha kiválasztásánál ezt is figyelembe kell majd venni.

A kevésbé temperamentumos, de táncos lábú pároknak a standard táncokat ajánlom. Ezek azok, amelyek viszonylag könnyen megtanulhatóak.

Egy fontos dolgot viszont nagyon szem előtt kell tartani. Soha sem szabad túlvállalni magunkat. Ha a vőlegény még csak-csak bevállalós, de a menyasszony nem, vagy fordítva, akkor valószínű, hogy egy túl nehéz koreográfia előadását az esküvő utáni felfokozott lelki helyzetben nem fogja vállalni. Érthető, és elfogadható ez az állapot.

Egy dolgot még szeretnék tanácsolni. Bele sem merek gondolni, hogy mit éreznék, ha hónapok óta gyakorolnám a táncot a párommal, majd egy beavatatlan dj, vagy zenekar lekeveri a zenét, és helyette valami mást, pergősebbet indít el. Ezt mindenképpen el kell kerülni egy mindenre kiterjedő tájékoztatással, vagy egy jó forgatókönyvvel.

Táncra fel!