Kedveseim!
Az idén történt velem.
A Deák téri Evangélikus templom kapujában álltam. Mellettem egy izgatott menyasszony. Megnyugtattam, eligazítottam a fátylát, és az uszályát a kövezeten, és jeleztem a kántornak, hogy indulhat az orgonamuzsika. Mindig elvarázsol a pillanat, amikor a sok készülődés, és izgalom után a menyasszony a virágokkal feldíszített padsorok között lépdel szerelmese felé.
Az orgonamuzsika abbamaradt, a pap szeretetteljes beszéde után felcsendült egy csodálatos énekhang, majd lúdbőrös lettem a szépségtől, amikor a szép számú kórus is bekapcsolódott. Szabályosan gyökeret vert a lábam, pedig tudtam, hogy sok lenne a teendő még az esküvő alatt is, de mozdulni nem tudtam a gyönyörűségtől. Csak kúsztak a fülembe a dallamok, és én pedig csak ámultam. Ilyet még nem hallottam, pedig esküvőszervezőként elég sok esküvőn vettem már részt.
Itt a lehetőség, hogy Ti is megérezzétek ezeket a perceket, és hogy adományaitokkal támogassátok azokat a gyerekeket, akiknek nem jutott osztályrészül szerencsés születés, és ha nem jutnak rendkívül gyors orvosi segítséghez, akkor nem lesz sohasem születésnapjuk, nem lesznek szerelmesek az óvodában, és sohasem állnak majd az oltár előtt a könnyeikkel küszködve egy csodálatos esküvői napon.